Időtlen klasszikus bérlet 2015/16

A Honvéd Férfikar ez évi, “időtlen klasszikus bérlet” névre keresztelt bérletsorozata ezen a héten veszi kezdetét.

A Honvéd Férfikar ez évi, "időtlen klasszikus bérlet" névre keresztelt bérletsorozata ezen a héten veszi kezdetét. Október 30-án, 19 órai kezdettel, immár hagyományosan, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében kerül megrendezésre az első hangverseny. A közelgő Mindenszentek és a Halottak napja adja az aktualitását annak, hogy a bérletindító hangverseny Liszt Ferenc szerzeménye, a Requiem lesz.

1869 októberében került sor az ötvenes évei végén járó zeneszerző különleges, ad libitum hangszerelésű, illetve orgonával kísért, négy férfi szólistára és férfikarra komponált Rekviemjének bemutatójára. A megelőző évtizedben Liszt Ferenc két gyermekét és édesanyját veszítette el. A mű megírásának elsődleges oka különös módon mégsem a személyes gyász volt. Az ősbemutató Chopin halálának 20. évfordulójára – október 17. – esett, néhány nappal a zeneszerző 58. születésnapja előtt. A közvetlen inspiráció azonban egy másik személy, Miksa Habsburg főherceg, mexikói császár, Ferenc József öccsének erőszakos halálával hozható összefüggésbe. Miksa 1864ben lett Mexikó császára, de felkelők három évvel később agyonlőtték. A császár halála előtt egy évvel a Guadeloupe-renddel tüntette ki a zeneszerzőt. A Habsburg uralkodó halála közvetlen ihletője volt egy másik Liszt-kompozíciónak is, a később a Zarándokévek harmadik kötetében megjelent Gyászindulónak. A Requiem végleges formája túlmutat a mű ősbemutatóján. Az első vázlatok 1867-re datálódnak.(Liszt édesanyja egy évvel azelőtt halt meg.) A kompozíció 1871-ben nyomtatásban megjelent partitúrája a trombiták, harsonák és az üstdob mellett már nem tartalmaz kürtöket, ezzel szemben szerepel benne az addig hiányzó "Libera" zárótétel, valamint a nyitótételt bevezető négy orgonaütem. A halotti mise-kompozíció a korai többszólamúságtól kezdődően napjainkig elevenen ható egyházi műfaj, amely a 19. századtól egyre inkább világi koncerttermekben talált otthonra. Az ordinárium mise-ciklustól némileg eltérő tétel-szerkezete széles gondolati és érzelmi skálát jár be, melynek drámai impulzusait a romantikus zeneszerzők többsége – elsősorban Verdi, Dvořak, Berlioz – monumentális zenei freskókban aknázták ki. Velük ellentétben Liszt a Rekviemben szokatlan visszafogottságról, már-már szemérmes tartózkodásról tesz tanúságot; mint mindig, amikor indulatai lelkének legmélyebb, legbensőbb rétegeiből fakadnak. Így tett már első „gregorián” misekompozíciójában, az 1848-49-benkeletkezett Férfikari misében, de akkor is, amikor 1859-60 fordulóján, Les morts című gyászódájának zenekari változatában húszévesen elhunyt Daniel fiát siratta el. (Kaisinger Rita)

Az est szólistái a Férfikar soraiból kerülnek ki ezúttal:
Basszus: Tóth Péter
Bariton: Murvai Dénes
Tenor: Tarjányi Béla
Tenor: Dékán Jenő
Orgonán közreműködik: Nagy László Adrián
Hangszeres közreműködők: Csatos Ferenc, Gáspár Olivér, Joó Szabolcs, Nagy Antal, Pálinkás Péter
Vezényel: Strausz Kálmán, a Honvéd Férfikar művészeti vezetője

Jegyek és bérletek még korlátozott számban kaphatók, s a helyszínen is megvásárolhatók. A bérlet megvásárlói a Honvéd Férfikar Pártolói Klub tagjaivá válnak, és a későbbiekben 15% kedvezményben részesülnek a saját szervezésű hangversenyek, ill. a hanghordozók árából.

2015. október 28.

Riederauer Richárd: ''Beletesszük a szívünket, a hangunkat és minden erőnket''

Riederauer Richárd: ''Beletesszük a szívünket, a hangunkat és minden erőnket''

A világ egyik legnagyobb hivatásos Férfikórusa, a Honvéd Férfikar ad ünnepi koncertet a Várkert Bazárban...

tovább
Külföldi zenei csemegék hazai tálalásban

Külföldi zenei csemegék hazai tálalásban

A Honvéd Férfikar egyedülálló műsorral készül a Budapest Music Centerben 2023. január 28-án tartandó...

tovább
Riederauer Richárd: ''Brahms és Goethe szellemét is megidézi a Honvéd Férfikar''

Riederauer Richárd: ''Brahms és Goethe szellemét is megidézi a Honvéd Férfikar''

Két ritkán hallott Brahms-mű, az Alt-rapszódia és a Rinaldo-kantáta hangzik el március 22-én a Pesti...

tovább