A Honvéd Férfikar Dél-Amerika zenéjével varázsolja el hallgatóságát

Az idén 70 éves Honvéd Férfikar a 2018/19-es bérletsorozatának utolsó koncertjén a dél-amerikai kontinens zenei világát varázsolja elénk. Március 29-én, 19 órai kezdettel ismét rendkívül változatos anyaggal várják a nagyközönséget.

Argentína jelmondata – "Egységben és szabadságban" – az egész kontinens zenei világát áthatja, az összetartozás és a szabadság érzése sugárzik, műfajtól függetlenül valamennyi dél-amerikai zeneműből.

A koncert első felében Carlos Guastavino argentin zeneszerző férfikarra írt műveit szólaltatják meg, amelyeket Sylvia Leidemann vezényel majd. Az estén helyet kapnak Dél-Amerika kortárs zeneszerzőinek művei is: az argentin Esteban Ariel D’Antona két műve (melyekből az egyik külön a Honvéd Férfikarnak ajánlott ősbemutató), valamint a brazil Yukliv Nadabhaga Isteni színjáték című művének egyik tétele, amely egyidejűleg a darab világpremierje is lesz. A magyarországi ősbemutatóra a brazil szerző maga is ideutazik. Szólót énekelnek: Kéringer László (tenor) és Dani Dávid (basszus).

A koncert második részében a tangóé lesz a főszerep. Carlos Gardel és Astor Piazzolla legnépszerűbb művei Jeszenszky-Böhm Attila, argentin-magyar zeneszerző – a Honvéd Férfikar számára írt – hangszerelésében hangoznak majd el.

További közreműködők: Sós Mihály (gitár), Kérdő Gábor, Újvári Ferenc, Varga Zoltán Mihály (ütőhangszerek)
Vezényel: Syliva Leidemann, Riederauer Richárd


Forrás: papageno.hu

2019. március 20.

Riederauer Richárd: ''Beletesszük a szívünket, a hangunkat és minden erőnket''

Riederauer Richárd: ''Beletesszük a szívünket, a hangunkat és minden erőnket''

A világ egyik legnagyobb hivatásos Férfikórusa, a Honvéd Férfikar ad ünnepi koncertet a Várkert Bazárban...

tovább
Külföldi zenei csemegék hazai tálalásban

Külföldi zenei csemegék hazai tálalásban

A Honvéd Férfikar egyedülálló műsorral készül a Budapest Music Centerben 2023. január 28-án tartandó...

tovább
Riederauer Richárd: ''Brahms és Goethe szellemét is megidézi a Honvéd Férfikar''

Riederauer Richárd: ''Brahms és Goethe szellemét is megidézi a Honvéd Férfikar''

Két ritkán hallott Brahms-mű, az Alt-rapszódia és a Rinaldo-kantáta hangzik el március 22-én a Pesti...

tovább