Ma már kivételesnek számít, ha valaki kitart egyetlen munkahelyen. Különösen érdekes, ha férfi énekesről van szó, hiszen minden operaház és hivatásos kórus tárt karokkal várja. Miért tartott ki mégis első munkahelyén?

Szüleimtől ered a kitartás és hűség igénye bennem. Édesapám is egyetlen munkahelyen dolgozta végig életét, az Egyesült Izzó Villamossági Rt-nél (Tungsram). Nekem is ez volt természetes.

Hogyan került az énekkarba?

Jelentkeztem egy meghallgatásra 1975 végén és megfeleltem. Egy Haydn-dalt énekeltem, ami jó választásnak bizonyult. Sokan esnek abba a hibába, hogy bravúráriával jelentkeznek, amely a zsűriben óhatatlanul azt idézi fel, hogy „bezzeg ezt mennyivel jobban énekli Pavarotti…”. Akkor már volt énekesi múltam amatőr kórusokban, 1964 óta a TUNGSRAM férfikarában énekeltem, amely 115 éve alakult, és ma is működik. Hangképzésre is jártam, klasszikus éneklést Szentirmai Gabriellától tanultam, könnyűzenében pedig a korszak híres sztárjánál, Ákos Stefinél szereztem jártasságot. Később pedig elvégeztem egy hároméves karnagyi képzést is Mohainé Katanics Mária irányításával.

Milyen zenei utat járt be énekesként és a kórussal?

Bariton szólamba vettek fel, de az évek során tenor kettővé (mélyebb tenor hangfekvés) „emelkedtem”. A kórus életében pedig ez a korszak a nyitás, a profilszélesítés időszaka volt. Változtak az igények, erősödött a közönség nyomása, ezért egyre több klasszikus egyházi és világi művet vehettünk fel a repertoárunkba. Egyben vissza is hatottunk a közönségre, hiszen olyan nagyszabású férfikari műveket tűztünk műsorra és szerettettünk meg a koncertlátogatókkal, mint Liszt Ferenc Faust-szimfóniája vagy Szekszárdi miséje (Liszt nagyon sok férfikari művet írt), Kodály férfikari darabjai, vagy Berlioz: Faust elkárhozása. Aztán belépett az életünkbe az operajátszás is. Első operám a Margitszigeten előadott Mascagni: Parasztbecsülete volt, amit rendszerint a Bajazzókkal játszanak együtt. Aztán jöttek sorra a Verdi és Puccini operák.

Mennyi elfoglaltságot jelentett a férfikari munka?

Nem keveset. Havi átlagban tizenöt fellépésünk biztos volt, szerte az országban mindenütt, laktanyákban és koncerttermekben. Külföldön is sokat turnéztunk. A többi időt a próbák, a zenei felkészülés töltötte ki. A családnak azt is el kellett fogadnia, hogy az ünnepnapok és ünnepi időszakokban, amikor mindenki otthon pihen, az énekes családtag távol van, koncertezik.

Kik voltak a vezető karnagyai?

A legendás Kiss István vett fel, utána a karakán Pődör Béla, majd Tóth András és Zámbó István irányította az énekkart. Zámbó keze alatt indult el az a művészi folyamat, amelyben a szlávosan vastag hangerőt a muzikálisabb, kiművelt előadásmód váltotta fel. Előadóművészi igényesség szempontjából 2010-től, Strausz Kálmán Liszt-díjas karnagy vezetésével került fel a profizmus csúcsaira a férfikar.

A legnehezebb kérdés jön: melyek voltak a kedvenc művei?

Erre szinte lehetetlen válaszolni. De ha mégis kell, akkor legyen Liszt Requiemje, Kodály Esti dala és az Isten csodája, az operák közül pedig a Turandot. És persze a szóló szerepeim.

Melyek voltak ezek a szerepek?

Mindjárt a kezdetektől kaptam szóló feladatokat is, kórusdarabok szóló betéteit, vagy Kodály Háry Jánosának Toborzóját, vagy a Surda-dalt, a rendkívül népszerűvé vált film nyitódalát, amelynek szerzőjét sem tudom. Előadásában segítségemre volt az is, hogy jól beszélek szerbül, hiszen Újvidéken, Novi Sadban születtem, szüleim onnan vándoroltak ki.

A nyugdíjba vonulás bizonyára nem jelenti az éneklés befejezését is.

Természetesen nem. Folytatom a kóruséneklést, a kórusvezetést is. A családomban mindenki muzsikál. A feleségem, Zsuzsa énektanár, lányomnak ének- és karvezetés végzettsége (is) van, Fiam cselló- és basszusgitár tanulmányok után az X generáció nevű együttesben játszik. A zene szerencsére nem nyugdíjas állás, mindig újat ad, és hűségesen elkísér a sírig.

2018. szeptember 24.