Sajó Dániel

bariton

Zenész családban született 1990-ben Budapesten. Gyerekkorától kezdve szeret énekelni és több hangszeren is tanult. 2009-ben a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában érettségizett.
2012-ben a Szent István Király Konzervatóriumban szerzett magánénekes szakképesítést. Felvételt nyert a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetébe, ahol kiváló minősítéssel szerzett diplomát előadóművészet – klasszikus ének szakon. Egyetemi évei alatt és a Honvéd Férfikarban is Szüle Tamás volt a mestere.
Kórustagként és szólistaként is énekelt már az ország és Európa több városában is, emellett számos stúdióéneklésben vesz részt.
2017 októberétől erősíti a Honvéd Férfikar bariton szólamát.
Dánielnek nincs sok ideje unatkozni, hiszen a férfikari állása mellett egy családi vállalkozásban ügyvezető helyettesként és rendszergazdaként lát el feladatokat, nyaranta pedig vőfély-ceremóniamesterként járul hozzá az ifjú párok egyik legszebb napjához.
Elmondása szerint ez a három munka egyben a hobbija is, melyek mellett, ha marad ideje, szívesen kapcsolódik ki a természetben kirándulva vagy gokart pályán száguldozva.