Nagy László Adrián

korrepetítor

1968-ban született Budapesten. A Zeneakadémia zongora szakán Keveházi Gyöngyi és Falvai Sándor növendéke volt. Elvégezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karát, miközben Bartl Erzsébetnél orgonálni kezdett. 1997-ben Csanádi László növendékeként orgona-művészi diplomát szerzett a Zeneakadémia szegedi Konzervatóriumában.

Tanított a veszprémi Hittudományi Főiskola egyházzene szakán, a zsámbéki Tanítóképző Főiskolán és Budapesten, a III. kerületi zeneiskolában. Budán a Margit körúti ferences templom orgonistája.

2002 őszétől a Honvéd Férfikar korrepetitora.

2013-2018 között a Magyar Állami Operaház Erkel Színháza kórusának korrepetitoraként is dolgozott.

A Budapesti Fesztiválzenekar orgonistája, emellett fellép különböző jazz-formációkkal és színházi produkciókban is.

Rendszeresen koncertezik szólistaként, kamarazenészként és kóruskísérőként is.

1999-ben a Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaverseny döntőjében a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma különdíját nyerte el.

2003 decemberében jelent meg első szóló CD-je Korálfantázia címmel a Hungaroton gondozásában. Azóta számos CD-n szerepelt közreműködőként.