Hirschl Attila

basszus

1967-ben született Nagykátán. Korán kapcsolatba került a zenével, az otthonukban természetes volt a hangszerek jelenléte. Autodidakta módon kezdett el zenével foglalkozni, később a helyi ének-zenetanár tanította.

Budapesten, Juhász Kláránál folytatott zenei tanulmányokat. A húszas évei elején kezdett el énekelni, többek között Bencze Évánál, Wiedemann Bernadettnél és Borbálánál tanult, majd több mesterkurzuson vett részt.

1996 óta a Honvéd Férfikar tagja.

Attilát a természet szeretete jellemzi leginkább, melyet a zene szeretetéhez hasonlóan, otthonról kapott útravalóul.