Bertoldi, Thiago

bariton
korrepetitor 
basszus szólamvezető

Thiago Bertoldi brazil bariton és zongoraművész Săo Paulo városában született 1986-ban. Tanulmányait a Villa-Lobos Konzervatóriumban kezdte 13 évesen, Garça városában.

2004 és 2008 között Nilze Kruse-tól vett órákat, aki Bruno Seidhoffer tanítványa volt. 2008 szeptemberében tanulmányait a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytathatta Eckhardt Gábor, Kemenes András és Gulyás Márta vezetésével.

Ének tanulmányai 2005-ben kezdte Jeller Filipe irányításával, majd Busa Tamás és Hruby Edit voltak énekmesterei. Mesterképzés tanulmányait kiemelkedő eredménnyel zárta 2014. júniusában.
Ösztöndíjasa volt a 35., 36., 37. és 38. Campos do Jordão-i Nemzetközi Téli Fesztiváloknak és 2002-től több rangos verseny dobogós helyezettje.

2006-ban megkapta a "Legjobb Brazil Zenei Előadóművész" díját, majd 2008-ban a Campos do Jordão-i Nemzetközi Téli Fesztivál "Eleazar de Carvalho" fődíját is elnyerte. 2006-ban koncertet adott a montreali egyetemen, 2007-ben pedig elkészítette első brazil zenei szólólemezét a brazil Minas Gerais-i Egyetem támogatásával.

2011-ben szólókoncertet adott a budapesti World Science Forum-on, 2015-ben pedig kínai szólóturnén vett részt Sanghaj, Peking, Guangzhou városokban. 2018-ban a Savaria Szimfonikus Zenekarral szólistaként lépett fel Miguel Campos Neto vezénylésével.

Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneakadémia és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium korrepetítora.