A 2016-17-es évadban is folytatódik a Honvéd Férfikar „Időtlen klasszikus” című hangverseny-bérletsorozata – tájékoztatott Bodó Levente menedzser. A koncerteket a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében rendezik meg. A részletekről szólva elmondta:
2016. október 17. 19 óra „Pesti srácok”
2016. október 23-án lesz 60 éve, hogy Budapesten kitört a forradalom. Az évforduló alkalmából a Honvéd Férfikar emlékkoncerttel indítja 2016/17-es bérletsorozatát. Műsorunkban olyan kompozíciókat szólaltatunk meg, amelyekkel a forradalom és szabadságharcban résztvevőkre emlékezünk. Elhangoznak majd Tolcsvay – Bella: Testamentum című művéből részletek, Gyöngyösi Levente: Isten képéből a Pesti srácok című tétel, Kodály férfikari kompozícióiból a Huszt, Isten csodája, Fölszállott a páva, Esti dal, valamint vers- és naplóidézetek. A hangverseny alatt korabeli filmhíradós felvételek segítségével a közönség betekintést nyerhet az utcai harcok küzdelmes napjaiba.
„Ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc, és ötvenhat: egyszer minden száz évben talpra állunk kínzóink ellen; bármi történjék is, boldogság, hogy megértem.” (Faludy György: 1956, te csillag)
2016. december 7. 19 óra „Bartók 2016”
2016 Bartók Béla születésének 135. évfordulója. A Honvéd Férfikar ez év szeptemberében lemezre rögzíti Bartók Béla férfikari műveit. A lemez anyagából tartunk lemezbemutató koncertet, melyen műsorra tűzzük az Elmúlt időkből, Székely népdalok, Négy régi magyar népdal, Tót népdalok című férfikari kompozíciókat. A koncert helyszínén a Honvéd Férfikar közönsége először veheti kézbe a 135. évforduló alkalmából készülő Bartók hanglemezünket.
2016. december 19. 19 óra „Karácsonyi koncert”
A Honvéd Férfikar hosszú évek óta járja az országot az adventi időszakban, karácsonyi hangversennyel örvendeztetve meg vidéki közönségét. Idén decemberben – egy közel 20 éves hiányt pótolandó – budapesti közönségünknek karácsonyi ajándékként szánjuk hangversenyünket. A műsoron olyan ismert és kevésbé ismert karácsonyi művek csendülnek fel, amelyek méltó alapot teremtenek a karácsonyi hangulatnak.
2017. március 31. 19 óra „Gregoriántól a spirituáléig”
A férfikar megalakulása óta eltelt 67 év alatt számos vallási témájú mű került repertoárjára. Kezdve a korai gregoriántól egészen a 19. századi spirituálékig. A vallási énekekkel foglalkozó hangversenyünkön szeretnénk megismertetetni a közönséget a gregoriánnal, a pravoszláv egyházi zenével, az európai egyházzene hangzásvilágával, zsidó vallási énekekkel és más felekezetek templomi énekeivel. A hangverseny rendhagyónak mondható, mert nem volt még olyan koncert hazánkban, amelyen egy este alatt különböző egyházak zenéjét hallgathatta a közönség.
2017. április 28. 19 óra „Duke Ellington – Sacred Concert”
A Honvéd Férfikar utóbbi két bérletsorozatának programja tartalmazott úgynevezett crossover hangversenyt. Azért döntöttünk ismét úgy, hogy egy könnyedebb hangvételű darabot is műsorunkra tűzünk, mert nagyon jó visszajelzéseket kaptunk közönségünktől. Eltökélt szándékunk, hogy a magas művészi színvonalat fenntartva, olyan könnyűzenei produkciót is színpadra állítsunk, amely a fiatalabb közönségbázisunkat is becsábítja a hangversenyterembe.
Idén Duke Ellington: Sacred concert című jazz miséjére esett a választásunk, melyet pontosan 15 éve mutattunk be Budapesten. A Honvéd Férfikar egy big banddel, és egy énekesnővel kiegészülve a jazz világába kalauzolja el közönségét ezen a koncerten.
Ha a hangversenyek időpontját esetlegesen kisebb mértékben változtatnunk kellene, arról természetesen azonnal tájékoztatjuk közönségünket honlapunkon, a www.honvedferfikar.hu oldalon, és a Facebookon is.