„Elfeledett remekművek” címmel megjelent a Honvéd Férfikar új lemeze. Az első szám Liszt Ferenc: Les morts c. gyászódája, melyet Johannes Brahms Alt-rapszódiája és Rinaldo kantátája követ. A lemez közreműködői: Schöck Atala (Alt rapszódia), Balczó Péter (Rinaldo kantáta), Fekete Károly (próza, Les morts), MÁV szimfonikusok és a Honvéd Férfikar, vezényel: Strausz Kálmán.
A Honvéd Férfikar feladatának tartja, hogy időről időre felkutasson és elérhetővé tegyen elfeledett, ritkán hallható, vagy épp magyarországi bemutatóként megszólaló remekműveket.
Liszt Ferenc: Les morts c. művének megalkotására egyetlen fiának, a húszéves Danielnek halála indította. Lisztnek annyira kedves volt ez a műve, hogy szerette volna, ha a saját gyászszertartásán is ez hangzik el, de ez a kívánsága nem teljesült. A kézirat sokáig lappangott, 1912-ben fedezték fel.
Az Alt-rapszódia fájdalommal teli hangvétele a romantika érzésvilágát jeleníti meg Goethe: Téli utazás Harz-hegységben c. versének három versszakán keresztül. A mű lelki indítéka a zeneszerzőnek Julia Schumann iránt érzett, kifejezetlen és így viszonzatlanul maradt szerelme volt.
A Rinaldo kantáta szintén a szerelmi kétségektől gyötört romantikus lélek közvetlen megszólalása, a Torquato Tasso: Megszabadított Jeruzsálemjében olvasható Rinaldo-történet alapján.
A művek, vitathatatlan művészi és szellemi nagyságuk ellenére sem hallhatóak gyakran a koncertszínpadokon, aminek oka lehet előadói nehézségük. Épp ezért jelent különleges zenei élményt a most megjelent hanglemez.