Sztravinszkij: Oedipus rex c. opera-oratóriuma hangzott el a pécsi koncertszezon nyitó hangversenyén, 2016. szeptember 8-án, a Kodály Központban, a Pannon Filharmonikusok és vezető karmesterük, Bogányi Tibor, valamint a Honvéd Férfikar közreműködésével. A nagyhatású mű és a nagysikerű hangverseny egyik főszereplője volt a férfikar, amely a „Zeusz édes igéért könyörgő, keserves imákat” katartikus erővel közvetítette a mű szereplői és a közönség felé.
A nagyobb kritikai portálokon még ne jelentek meg a hangversenyt értékelő írások, a férfikar szakmai irányítója, Strausz Kálmán karigazgató honlapunk számára röviden összefoglalta szakmai véleményét az elhangzott előadásról: „A férfikar meggyőző és drámai kifejezőerővel énekelt, kifogástalan intonációval, tisztán, pontos ritmussal. A darab piano helyeit nagy expresszivitással szólaltatták meg. Zengő, hatalmas fortéik pedig betöltötték a kitűnő akusztikájú termet. Kiemelném, hogy a kényes, nehezen intonálható részek is maradéktalanul sikerültek.”
A kiváló művészi munkát a közönség hálás tapssal ismerte el.
A férfikar szeptember folyamán Bartók férfikari műveinek hanglemezfelvételét készíti el Strausz Kálmán vezetésével, majd októberben részt vesz Vajda János: Zrínyi c. művének ősbemutatójában, amelyben -vegyeskarra komponált darab lévén- a Budapesti Stúdiókórussal együtt énekel, majd saját hangversenybérletének „Pesti srácok” című koncertje következik a feladatok sorában.