Bensőséges, templomi karácsonyi hangulatot varázsolt a Honvéd Férfikar 2019. december 20-i, adventi meglepetéskoncertjén a Magyar Tudományos Akadémián. Az első műsorblokk, a karácsonyi gregorián dallamok az MTA folyosóján csendültek fel, és a kiváló akusztikának köszönhetően úgy hatottak a teremben ülő közönségre, mintha egy templom karzatán szólaltak volna meg, betöltve teret és szíveket a kétezeréves örömhírrel: Hodie Christus natus est… 


Az est karmestere, Strausz Kálmán érdekes zenetörténeti ismertetőkkel kötötte össze az egyes műsorszámokat. Beszélt arról, hogy a gregorián dallam- és formavilág a mai napig milyen jelentős hatást gyakorol a zeneszerzőkre, így a hangversenyen elhangzott Jan Nieland Magnificatjára, vagy Liszt Ferenc és Kodály Zoltán műveire, melyekből szintén megszólaltatott az énekkar Mosonyi Mihály, Szergej Rahmanyinov, Francis Poulenc és Anton Bruckner egy-egy műve mellett. Strausz Kálmán megemlékezett a nemrég elhunyt Heltay László karnagyról is, Kodály Zoltán egyik utolsó tanítványáról, aki munkássága során Angliától Ausztráliáig vitte hírét a kiemelkedő magyar kórusművészetnek.


A hangverseny szólista közreműködői voltak: Dani Dávid, Decsi András, Gaál Csaba, Stampay-Komesz András, Szentmártoni Botond, Tarjányi Béla, valamint Nagy László Adrián – orgona, és az Óbudai Danubia Zenekar fúvósegyüttese.

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com