1. utolsó meleg szeptemberi napjaniak egyikén búcsúztatta el a Honvéd Férfikar a nyugdíjba vonuló Naszvagyi Vilmos énekművészt, a kórus legidősebb tagját, aki 42 éven át, megszakítás nélkül énekelt a férfikarban.
  • Ma már kivételesnek számít, ha valaki kitart egyetlen munkahelyen. Különösen érdekes, ha férfi énekesről van szó, hiszen minden operaház és hivatásos kórus tárt karokkal várja. Miért tartott ki mégis első munkahelyén?
  • Szüleimtől ered a kitartás és hűség igénye bennem. Édesapám is egyetlen munkahelyen dolgozta végig életét, az Egyesült Izzó Villamossági Rt-nél (Tungsram). Nekem is ez volt természetes.
  • Hogyan került az énekkarba?
  • Jelentkeztem egy meghallgatásra 1975 végén és megfeleltem. Egy Haydn-dalt énekeltem, ami jó választásnak bizonyult. Sokan esnek abba a hibába, hogy bravúráriával jelentkeznek, amely a zsűriben óhatatlanul azt idézi fel, hogy „bezzeg ezt mennyivel jobban énekli Pavarotti…”. Akkor már volt énekesi múltam amatőr kórusokban, 1964 óta a TUNGSRAM férfikarában énekeltem, amely 115 éve alakult, és ma is működik. Hangképzésre is jártam, klasszikus éneklést Szentirmai Gabriellától tanultam, könnyűzenében pedig a korszak híres sztárjánál, Ákos Stefinél szereztem jártasságot. Később pedig elvégeztem egy hároméves karnagyi képzést is Mohainé Katanics Mária irányításával.
  • Milyen zenei utat járt be énekesként és a kórussal?
  • Bariton szólamba vettek fel, de az évek során tenor kettővé (mélyebb tenor hangfekvés) „emelkedtem”. A kórus életében pedig ez a korszak a nyitás, a profilszélesítés időszaka volt. Változtak az igények, erősödött a közönség nyomása, ezért egyre több klasszikus egyházi és világi művet vehettünk fel a repertoárunkba. Egyben vissza is hatottunk a közönségre, hiszen olyan nagyszabású férfikari műveket tűztünk műsorra és szerettettünk meg a koncertlátogatókkal, mint Liszt Ferenc Faust-szimfóniája vagy Szekszárdi miséje (Liszt nagyon sok férfikari művet írt), Kodály férfikari darabjai, vagy Berlioz: Faust elkárhozása. Aztán belépett az életünkbe az operajátszás is. Első operám a Margitszigeten előadott Mascagni: Parasztbecsülete volt, amit rendszerint a Bajazzókkal játszanak együtt. Aztán jöttek sorra a Verdi és Puccini operák.
  • Mennyi elfoglaltságot jelentett a férfikari munka?
  • Nem keveset. Havi átlagban tizenöt fellépésünk biztos volt, szerte az országban mindenütt, laktanyákban és koncerttermekben. Külföldön is sokat turnéztunk. A többi időt a próbák, a zenei felkészülés töltötte ki. A családnak azt is el kellett fogadnia, hogy az ünnepnapok és ünnepi időszakokban, amikor mindenki otthon pihen, az énekes családtag távol van, koncertezik.
  • Kik voltak a vezető karnagyai?
  • A legendás Kiss István vett fel, utána a karakán Pődör Béla, majd Tóth András és Zámbó István irányította az énekkart. Zámbó keze alatt indult el az a művészi folyamat, amelyben a szlávosan vastag hangerőt a muzikálisabb, kiművelt előadásmód váltotta fel. Előadóművészi igényesség szempontjából 2010-től, Strausz Kálmán Liszt-díjas karnagy vezetésével került fel a profizmus csúcsaira a férfikar.
  • A legnehezebb kérdés jön: melyek voltak a kedvenc művei?
  • Erre szinte lehetetlen válaszolni. De ha mégis kell, akkor legyen Liszt Requiemje, Kodály Esti dala és az Isten csodája, az operák közül pedig a Turandot. És persze a szóló szerepeim.
  • Melyek voltak ezek a szerepek?
  • Mindjárt a kezdetektől kaptam szóló feladatokat is, kórusdarabok szóló betéteit, vagy Kodály Háry Jánosának Toborzóját, vagy a Surda-dalt, a rendkívül népszerűvé vált film nyitódalát, amelynek szerzőjét sem tudom. Előadásában segítségemre volt az is, hogy jól beszélek szerbül, hiszen Újvidéken, Novi Sadban születtem, szüleim onnan vándoroltak ki.
  • A nyugdíjba vonulás bizonyára nem jelenti az éneklés befejezését is.
  • Természetesen nem. Folytatom a kóruséneklést, a kórusvezetést is. A családomban mindenki muzsikál. A feleségem, Zsuzsa énektanár, lányomnak ének- és karvezetés végzettsége (is) van, Fiam cselló- és basszusgitár tanulmányok után az X generáció nevű együttesben játszik. A zene szerencsére nem nyugdíjas állás, mindig újat ad, és hűségesen elkísér a sírig.
  • Következzék két videó a búcsú ünnepségről. Egy helyszíni tudósítás, meg egy itt készült fotókból álló diasor, amelynek aláfestő zenéje az interjúban emlegetett Surda dal.

 

 

 

 

 

 

 

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com