Strausz Kálmán

Strausz Kálmán bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Életrajz

HE-121 (1)

A Liszt Ferenc Zeneakadémián diplomázott, Párkai István és Vásárhelyi
Zoltán növendékeként. 1974-től a Magyar Rádió zene szerkesztője, a
Budapesti Ifjúsági Kórus karnagya, majd a Magyar Televízió klasszikus
zenei osztályának vezetője lett.1991-ig a Debreceni Kodály Kórus
művészeti vezetője volt. A Budapesti Nemzetközi Kórusverseny
Alapítója, aki különböző kórusaival maga is számos versenyen
eredményesen vett részt.

Vendégdirigensként járt Németországban, Hollandiában, Svájcban,
Olaszországban, Belgiumban, Izraelben, Japánban és az Egyesült
Államokban. Dolgozott a Salzburgi Ünnepi játékokon is.
Számtalan világhírű karmesterrel és együttessel dolgozott együtt.
(Berlini Filharmonikusok, Solti György, Beethovenfest Bonn,
Schleswig-Holsteiner Festival, Christoph von Eschenbach, Marcello
Viotti, Lorin Maazel, stb.)
1992-2008 között a Magyar Rádió énekkarát vezette.
2010-ben a Honvéd Férfikar karnagya lett.
2013 óta a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház kórusainak vezetője is.
Európa több nemzetközi kórusversenyének zsűritagja. Mesteriskolák
vezetője az Egyesült Államokban, Németországban és Olaszországban.

Díjak:
Liszt-díj, 1997
Grammy jelölések, 1998

Pin It

» » Strausz Kálmán
On 2015-08-20
By

Comments are closed.

»

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com